Emlékszem, még mikor én voltam nyelvvizsgázni a Rigó utcában, mindenféle folyosói pletykák keringtek arról, hogy milyen nehezet kérdeztek a vizsgáztatók, milyen lehetetlen képet vagy szituációt kapott egy-egy vizsgázó. Jól össze is csináltuk magunkat, amíg vártunk a sorunkra.
A szeptemberi vizsgaidőszakban volt szerencsém vizsgáztatni az Origó Nyelvi Centrumban, és a vizsgákon tapasztaltakat fogalmaztam meg 5 pontban. Ne ülj fel a folyosói pletykáknak: készülj fel a vizsgára, és nem ér meglepetés. Meggyőződésem, hogy ha az alább leírtakat követed, könnyebben levizsgázol.

1.

MIT NE CSINÁLJ?
Ne próbáld meg magyarul ismételgetni a nem ismert/elfelejtett szót, várva arra, hogy majd a vizsgáztatók kimondják azt helyetted. A vizsga ugyanis idegen nyelvi szóbeli kifejezőkészséged méri; vagyis olyan szituációba próbál helyezni, mintha magyarul nem tudókkal beszélnél. Ott pedig hiába mondogatod az adott szót magyarul.
EZT TEDD HELYETTE
Semmiképpen se aggódj. Az ember idegen nyelven sosem azt mondja, amit akar, hanem csak azt, amit tud és ami épp az eszébe jut. Szóval ez normális, profi tolmácsokkal is előfordul. Próbálj meg másik szót, kifejezést használni még akkor is, ha az nem annyira találó.

2.

MIT NE CSINÁLJ?
Ne csak igennel / nemmel, illetve ne csak tőmondatokban válaszolj a kérdésekre. A szóbelit nehéz úgy értékelni, ha én vizsgáztatóként többet beszélek, mint a vizsgázó. Általában nem eldöntendő kérdéseket fogsz kapni (vagyis nem olyanokat, amelyekre egyszerű igen/nem a válasz), hanem kiegészítendőket: ezek egy kérdőszóval kezdődnek, vagyis jól kell tudnod ezek jelentését. Középfokon ne azon kelljen gondolkodnod, hogy mit jelent egy-egy kérdőszó.
EZT TEDD HELYETTE
Minden kérdést próbálj meg magadban még néhány egyéb kérdéssel kiegészíteni, és azokra is válaszolj. Például, ha azt kérdezik, hol laksz, ne csak a címet mondd el válaszként, hanem azt is, hogy milyen a házad, szeretsz-e ott lakni (miért / miért nem?) stb.

3.

MIT NE CSINÁLJ?
A képleírásnál véletlenül se kérdezz vissza, hogy: Mire kíváncsiak? Vagy hogy: Miről beszéljek? Önálló témakifejtést várunk el. Ne a képen szereplő emberek ruháját írd le. Ne szorítkozz csak annak az elmondására, hogy mi van a képen.
EZT TEDD HELYETTE
A következő szempontok sorra vételével beszélj arról, hogy mit ábrázol a kép, ÉS arról is, hogy milyen gondolatokat kelt benned. 1. Mi látható a képen? 2. Mi lehet a szituáció? 3. Általában milyen ez a szituáció? 4. Te mit csinálsz ilyen szituációban? 5. Sztorid (ha van) – ez elhagyható.

4.

MIT NE CSINÁLJ?
A szituációt ne fordítsd le eszperantóra, és ne mondd el úgy, mintha egy monológ lenne. Sokan ezt teszik, talán azért, hogy így gyorsabban túl legyenek ezen a nemszeretem feladaton.
EZT TEDD HELYETTE
Olvasd el, mi a szereped. Találj ki egy nevet a vizsgáztatónak (ha az ismerősöd szerepét játssza), nyugodtan szólítsd azon. Az információkat pedig egyenként adagold. Hagyd, hogy a vizsgáztató is hadd szerepeljen. Ha olyan a szerep, kérdezz is tőle (ugye tudod a kérdőszavakat?)!

5.

MIT NE CSINÁLJ?
Ne gondold azt, hogy egy betanult szöveg megmenthet attól, hogy megtanuld a nyelvet. Középfokon nem elég az, ha néhány mondatot mondasz magadról, a családodról és a munkádról. Nem tudod a nyelvtudást csak magolással helyettesíteni.
EZT TEDD HELYETTE
Olvasd el a KER-szintekről szóló leírásban (https://nyak.oh.gov.hu/nyat/doc/KER_2002/kieg_2_2.pdf) a Te nyelvvizsgád szintjének megfelelő részt (alapfok: B1, középfok: B2). Lehet, hogy lesznek benne nem teljesen érthető sorok, de nagyjából már látni fogod, hogy mit várunk el Tőled a vizsgán. Felkészülésed során ezt mindig tartsd szem előtt.

Ha a fentieket megerősítő, vagy éppen megcáfoló vizsgatapasztalatod van, írd ide kommentben! Oszd meg a cikket olyan ismerőseiddel, akik szintén nyelvvizsgára készülnek!

Eszperantó Vizsgafelkészítő >> 

Pin It on Pinterest